Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Stephenie Meyer: idézetek a Napfogyatkozás című művéből

Stephenie Meyer: Eclipse- Napfogyatkozás

 

Őrizd a percet! Mert ami eljön, az el is múlik, ezt a halandók tudják csak igazán. KépElmúlt az alkonyat, elmúlt az újhold. De eltűnhet-e a Nap  az életedből? Elzárhat-e melegétől a hűvös Hold, amely minden álmod és vágyad tudója? Jacob napsugaras mosolya, vagy Edward holdfényragyogása? Bella mindent elveszíthet: barátot, szerelmet. Két tűz közé kerül. Körülötte felizzik az ősi gyűlölet, miközben régi vérszomjas ellensége még mindig rá vadászik. Ismét választania kell élet és halál között... A nagy kérdés: mit érdemes túlélni? A Twilight saga folytatódik... A Hold megbűvöl. A Nap talán sosem hűl ki. Merj álmodozni! Az álmok nem fogynak el...

Olyan hamar visszajövök, hogy nem is lesz időd hiányolni.

Vigyázz a szívemre- itt hagytam nálad!

 

Jobban szeretsz, mint ahogy megérdemlem.

 

Olyan nehéz leírni, hogy miről is van szó. Egyáltalán nem olyan, mint a szerelem első látásra. Inkább, mint... mint a gravitáció. Ha meglátod azt a valakit, akkor egyszerre nem a tömegvonzás ereje köt a földhöz többé. Hanem ő. És többé semmi más nem számít, csak ő. Egyszerűen mindent megtennél, bármivé lennél az ő kedvéért... Azzá válsz, amire neki a legnagyobb szüksége van: a védelmezője leszel vagy a szerelmese, a barátja vagy a testvére

 

Te vagy a nap. Az én személyes napom. Te oszlattad el a felhőket.

 

Ebben a pillanatban úgy tűnt, mintha eggyé olvadtunk volna. Ami neki fájt, az mindig fájt nekem is, és mindig is fájni fog - most pedig az öröme szerzett nekem is örömöt. Ugyanakkor a boldogsága valahogy fájdalmas is volt. És ez a fájdalom csaknem tapintható lett - úgy égette a bőrömet, mint a sav, mint valami hosszan elhúzódó gyötrelem.

 

Ha az életed csupa harc és vérontás, akkor csak vékony szálak kötnek másokhoz, és ezeket a szálakat könnyű elszakítani.

 

Csak mert nem engedek a kísértésnek, hogy megkóstoljam a bort, ez még nem jelenti azt, hogy nem tudom méltányolni a bukéját.

 

Megpróbáltam visszaszámolni, de képtelen voltam rájönni, hová tűnt nyomtalanul az a sok-sok nap. Azok a feszültséggel, aggodalommal teli hetek... miközben állandóan, rögeszmésen foglalkoztatott az idő, a saját időm valahogy észrevétlenül eltűnt. A tér, amelyben még volt lehetőségem átgondolni a dolgokat, és terveket szőni, elfogyott. Kifutottam az időből.

 

Nem kívánhatod meg, ami már úgyis a tied.

 

Te sokkal fontosabb vagy nekem, mint bármi más a világon. És te nekem adtad saját magadat. Ez sokkal több, mint amit megérdemlek, és ha ezen kívül is kapok tőled bármit, az csak még jobban felborítja az egyensúlyt kettőnk között.

 

Én csak azt tudom, hogy én mennyire szeretlek téged (...). Mintha egyetlen csenevész fát hasonlítanál össze egy egész őserdővel!

 

Az erőmből csak annyira tellett, hogy kicsit csendesítsem a zokogásomat - de csak visszatartani bírtam, abbahagyni nem. A könnyeim továbbra is ömlöttek. Hiába kerestem, sehol nem találtam a lelkemben azt a csapot, amivel szabályozhatnám az áradásukat.

 

Szerelmes voltam belé, de nem annyira, hogy ez mindent megváltoztasson: csak ahhoz volt elég, hogy mindkettőnket meggyötörjön.

 

Ha sikerülne palackoznunk a balszerencsédet, valóságos tömegpusztító fegyverre tennénk szert!

 

Én őt magát szeretem! Nem azért, mert szép, és főleg nem azért, mert gazdag (...). Sokkal jobban örülnék, ha nem lenne egyik sem. Akkor legalább egy kicsit kiegyenlítődne a köztünk lévő különbség, de attól még mindig ő lenne a leggyöngédebb, legönzetlenebb, legokosabb és legrendesebb lény, akivel valaha is találkoztam.

 

Az eltelt idő nem változtatott azon, milyen ellenállhatatlanok számomra arcának tökéletes vonásai, és biztos voltam benne, hogy soha nem fogok hozzászokni.

 

A külvilág semmit nem jelent számomra, ha nem vagy velem.

 

A szemét hagytam utoljára, mert tudtam: ha egyszer belenézek, alighanem elveszítem gondolataim fonalát.

 

A gyűlölet szenvedélyes érzés.

 

A szépség átok is lehet, nemcsak áldás.

 

Te vagy az egyetlen nő, aki valaha is megérintette a szívemet. És az mindig a tiéd lesz.

 

Lehet, hogy te elég bátor és elég erős vagy hozzá, hogy nélkülem élj, ha úgy gondolod, hogy így a legjobb. De én sose bírnék ennyire önfeláldozó lenni. Nekem veled kell lennem. Csak így tudok élni.

 

Egy kis balhétól csak szórakoztatóbb az élet.

 

A magamfajtának nem szabadna embernek lennie. Aki úgy vonzza a bajt, mint én, az nem lehet ennyire védtelen!

 

Azt úgy sem tudod elérni, hogy olyan helyre menjek, ahol te nem vagy! - mondtam. - Az nekem a pokol lenne.

 

Eldöntöttem, melyik életet választom, most már szeretném elkezdeni élni.

meyer-napfogy.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

s

(Evelin, 2016.01.17 03:32)

Szepek!!Evelin;-)