Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vavyan Fable szép képes idézetek 3

Édes- bájos, aranyos, sőt cuki pacák lettem az általad kiváltott érzelmektől! Jóságra, komolyságra, tökélyességre törekedtem, mint egy szappanoperett-hős! Akárha a mennyországra pályáznék! Megháborodtam! Nem kívánok efféléket érezni!

 

Örömeimet a természetben kerestem, nem az anyagi javakban. A természet vigasztalt nagyanyád halála után, a fák, az állatok, a szél, a telihold.

 

Nem gondolkodunk. Nincs mivel. Lövünk. Van mivel.

 

Nemrég egy kutatócsoport azt vizsgálta, hogy az emberek hova szeretnek járni. A karibi szigetekre, könyvtárba, moziba, szvinger klubba, színházba, raftingolni? A felmérés eredménye szerint az emberek legszívesebben vécére járnak!

 

A szerelemben nem a repült órák száma, hanem a szárnyalás milyensége számít. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az ejtőernyős ugrások számánál jóval fontosabb a lebegés varázsa

 

A kulcslyuk a stilizált semmi.

 

A pozitívos energiaáramlás valójában szeretetérintés.

 

Sosem éreztem ehhez foghatót, s féltem, hogy többé be sem érem kevesebbel. Már nem harcoltam önmagammal, s nem kellett érte küzdenem. Odaadtam mindenemet, azt is, aminek létéről nem is tudtam. Gyengédek, találékonyak voltunk, nem szeretkeztünk: szerettük egymást.

 

A paranoia a hosszú élet titka.

 

Hát nem mindannyian elhitetjük magunkkal, hogy mi aztán nem fogunk múmiává öregedni? Minket halálig elkerülnek a ráncok, tokák, narancsbőrök, hurkák? A szerelmünk örök, frigyünk ordíttatóan boldog lesz a sírig, ámen?! Dehogynem.

 

A borosta nem szúr. Ha a megfelelő oldalán élsz.

 

Az alkotó mindig jóval szenzitívebben éli meg, amit önnön lényéből előhoz, mint a kívülálló.

 

Nem véletlenül látták el műholdas védelemmel, plusz GPS-szel a kocsit, hiszen a nők felülmúlhatatlanok eltévedésben. E hajlamuk szakasztott olyan erős, mint például anyai vagy epilálási ösztönük.

 

Elég pocsék, ha a sznobizók lesújtóan bánnak a kevesebbre tartottakkal. Senki se csipázza, ha hülyének nézik, ezért aztán konflis konflist követ, és kész az örvény!

 

Kezdetben volt az emberismeret és a tapasztalás (...), ezekből fejlődött ki a pszichológia, nem pedig fordítva. Mindenkinek joga van a fellengzős terminus technikusok nélküli, privát lélekismeretéhez. Na meg az érthetőséghez.

 

Egy igazi nő kemény, mint a mólóbak, tud két ujjal fütyülni, úgy Uzizik, mint a mesebeli Pintyő, keveset se tollászkodik, és nem visel olyan karmos, csápos ékszereket, amik állandóan beleakadnak valakibe.

 

Boldogok. (...) Tudod, ez egy emelkedett lelkiállapot. Elbűvölően jó érzés. Ne hidd el nekem, próbáld ki!

 

Nem követelem meg, hogy az egész világ boruljon gyászba, ha én tudathasadt, depressziós, undok és béka vagyok, de ilyenkor azért a minimumra kéne csökkenteni az örömködést, házasulást, kamatyolást. Illendőségből és tapintatból.

 

Szerintem arról szól az életünk, hogy jól érezzük magunkat.

 

Remélem tudjátok, milyen komoly dolog a házasság? Azt nem lehet elhirtelenkedni, mert azután jönnek a gyerekek, a gondok, a felelősség. Azt viszont már biztosan nem tudjátok, hogy a híreszteléssel ellentétben, a szerelem egyáltalán nem örök, hanem elmúlik. Bizony, elillan! (…) Huss, ennyi csupán!

 

A korrupció keresztül-kasul behálózta a világot. A szervezett bűnözés réges-régen beszervezte magát a törvényhozásba, az igazságszolgáltatásba, s persze a bűnüldözésbe is. Maffiátusban élünk. Vagy gengszterátusban. Esetleg kuplerátusban. Már ha ez élet.

 

A szabadság az egy szobor New Yorkban. A házasságnak köze nincs a szabadsághoz. Nem azért találták fel.

 

Nem látjátok, miféle ócska bolhacirkuszban élünk? Óriási csinnadrattával próbálják bedumálni nekünk, hogy az nem is bolha, hanem elefánt!

 

Nem hiszem, hogy a szakácskönyvek által rögzített súlyadatok összefüggenének a végeredménnyel. Az egész méricskélési huncutság pusztán arra való, hogy misztifikálja a világ legprimitívebb szemfényvesztését, azaz a sütés-főzést. Ezáltal ad hatalmat a nők kezébe, holott már úgyis ott van nekik, azaz uralom, amellyel agyilag és testileg is totálisan lenyomnak bennünket. Hát persze: az erotika!

 

Ha nem tudsz változtatni a körülményeken, változtass a hozzájuk való viszonyodon.

 

- Aki szerelmes, az nem lehet szabad?

- Aki annyira szerelmes, mint én voltam beléd, az már gettófogoly. Ez zsákutca, vagy rosszabb: maga a negédes, émelyítő, gejl mennyország! Életem túlnyomó részét úgy éltem meg, mint monstre kirándulást a pokolba. Ám ebből halálosan nem következik, hogy a mennyekbe kívánkoznék. Sőt, egyenest taszulok az angyalos harmóniáktól.

 

Mi, vagyis a nők, szörnyen szeretünk férjhez menni. Kislány korunktól szépen felöltöztetett babákban gyönyörködünk, az esküvőről megtanuljuk, milyen klassz mulatság, és hogy az a mesében feldíszített menyasszonyok életének legszebb napja. Naná, hogy egyfolytában ez után sóvárgunk! Nem úgy, mint a férfiak. Ti másféle sztereotípiák közt nevelődtök, ti elvesztitek a szabadságotokat, benneteket megfognak a hárpiák, a vőlegény papucsot kap az esketése napján. És mégis, bármit tesztek, mi újra meg újra levadászunk benneteket. Nincs menekvés! Ám midőn már elejtettük a vadat, azért csak elmélázunk a következményeken. Megéri az a csicsás ünnepség, a méregdrága, irigyelt ruhaköltemény, a sztrádányi fátyol, a brilles gyűrű? Megéri azt, ami másnap következik? Másnap és azután? Éveken, életen át?

 

Nyitva van a zárt osztály. Háborúzunk egymással. Harc és birok; manapság erről szólnak a kapcsolatok. Kapcsolatok? Érintkezések történnek. Viszonyok vannak, alá, fölé, mögé rendelők, lesajnálók, lesújtók, ócskák. Kapcsolatok rég nem is léteznek.

 

Eszméletkihagyásig beleszerettem. Talajtól elemelt, lebegtetett állapotba jutottam. Költészetnek éreztem az életet.

 

Mostanság mindent lopnak, jó s rossz ötletet, zenei, filmes, irodalmi témát egyaránt. Nem is besurranó kémek többszörösen titkos módján, hanem a piaci légy pofátlanságával teszik ezt, nyúld le, ne szégyelld jeligére. Ilyen spórák közt az ember nem maradhat nagyvonalú

 

Legbensőbb érzéseimet, titkaimat is kigyóntam neki. Szájzáram varázsos feloldását még csak nem is bántam. Mi több, kifejezetten élveztem. Az ő társaságában éreztem bizonyosan, minden sejtemen átáramlóan, hogy élek, hogy ez csodaszerűen szép.

 

Hároméletnyit éltünk, hiszen a szerelem erőművé mámorosított bennünket.

 

Én csak egyvalakiből, önmagamból indulhatok ki, mivel ezt a szubjektumot közelről ismerem, viszont egyáltalán nem biztos, hogy jól és alaposan is.

 

Én éppen ellenkezőleg élek, mint a zöm, mert én az illúzió világában éledek fel! Az úgynevezett ébrenlét számomra rémálom, enyhébb esetben tetszhalál!

 

Mit akart mondani velem az élet?

 

A fontosnál fontosabb dolgokat lehet együtt is csinálni. (...) Úgymint szerelem, család, hivatás, hobbi. Ezt így nevezik: Élet.

 

Művészi tanulmányokat folytattam, azon hitben, hogy a művészképzés útján jön létre, s a tehetség tanulható, elsajátítható. Nem alaptalanul hittem így, hiszen az okítók többsége arról győzködi tanítványait, hogy sok-sok szorgalommal, kitartással és szívóssággal bárkiből Picasso, Rembrandt, Shakespeare, Joyce, Mozart vagy Lennon válhat. Időbe tellett, míg rájöttem, hogy ha az ember nem Picasso, Shakespeare vagy Mozart, ha magától nem tehetséges, akkor gyakorolhat, amennyit csak bír, az irigyelt idolok bokájáig sem nőhet fel

 

Minthogy begyulladtamban és egyéb visszás érzületeim következtében úgy visszahúzódtam magamba, mint a csiga a mésztekervényeibe, hermetikusan bezártam és befüggönyöztem az összes ajtót-ablakot, viszont imádok lépten-nyomon fennhangon monologizálni (és ezt már réges-rég nem is szégyellem!), miért ne tennék úgy, mintha nagyközönséghez intézném szavaimat!? Miközben nincs itt senki? Abszolút normális dolog!

 

Ha netán úgy tudnák, hogy eszméletlenül nehéz megtalálni az Érdemes Férfiút, halál rosszul tudják, mert nem ez a tripla valami! Hanem az a csavart hátra szaltó, hogy megőrizzük a szerelmet, annak erotikáját, feszültségét, lázát. Mert ha ez hiányzik, akkor minek oldalog mellettünk élethossziglan az a férjül fogadott pasas?

 

Egész életünk tanulás és tapasztalatszerzés, (...) habár húszévesen biztosra vesszük, hogy máris mindent tudunk, ráadásul sokkal jobban másoknál, és semmi nincs, amin meglepődhetnénk. Azután ráébredünk gigászi tévedésünkre. Ám éppen a folytonos változástól, fejlődéstől lesz a játék pikáns ízű.

 

Kedves Naplóm! Marhaság! Mitől volna kedves egy napló?

 

Egymás iránti vonzalmunk misztériuma ígéri a mindhalálig tartó lázat, izgalmat.

 

Önöket rútságosan megtévesztik mind a mesék, mind a filmek! A történet egyáltalán nem ér véget az esküvőkor! Nem, nem! Az "...és boldogan éltek, míg meg nem haltak" formula csupán elmismásolása mindama tragikumnak, ami az ünnepélyes, csinnadrattás kézfogóra következik! Ugye milyen helyesek, szépek, tündöklőek a gyanútlan menyasszonyok? Haha! Ragyognak még egyet, utoljára! Mert aztán másnaptól kezdetét veszi a holtig tartó szívás! Az a pecsétes cetli, melyet a lakodalomkor kiállítanak arról, hogy bürokratice is egy pár vagy a szíved választottjával (figyelj, roppant árulkodó szófordulat: nem az eszed választottja, hanem a buta szívedé!) nos, ez a stempli egyszersmind az egekig érő szerelmedet is megpecsételi!

 

Ha kizárólag akkor szólalhatnánk meg, amikor nem csak biztosak vagyunk az igazunkban, hanem tényleg igazunk is van, az esetben nem emberiség volna a nevünk, hanem halság! Ugyanis kukán tengődnénk!

 

- Nem lehet mindenki meleg!

- Miért is ne? A Természet jogos önvédelmi reakciója lenne. Véget vetne szaporodásunknak. A Föld irtó jól járna.

 

Senki nem fájhat, csalódhat, tévelyeghet helyettem

 

Egy alkalommal inkább hősködés szerű, semmint bátor kísérletet tettem arra, hogy kibújjak érzelmeimből, levessem azokat, mint a kígyóbőrt. A kapcsolatunkat átlengő angyalos harmóniákra hivatkoztam, s bár szavaimat magam se hittem, őt alaposan megbántottam. És persze farok felvágva siettem vissza hozzá, s vele a végtelen tengerbe, a szerelmébe, melyből vétettünk, és amely nélkül csupán vegetálnunk lehetséges

 

Miért rettegnek oly sokan a csendtől? Mi félelmetest hallanak ki belőle?

 

Mindenkinek jogában áll hülyének lenni, de te bántóan visszaélsz a lehetőséggel!

 

Másféle megrázkódtatást ajándékozott nekünk a szerelem. Kapcsolatunk kezdete óta elképesztő mélységeket és magasságokat jártunk-röpültünk be. Ezek minden hangulatát szerettem, és bármelyik mellett megállapodtam volna, ám ugyanolyan mámorosan szárnyaltam át a következő stációba, mikor annak ideje elérkezett.

 

Hovatovább minden földi polgár mellé ki kéne rendelni egy psziché békaembert. Rettentően buggyantak vagyunk.

 

Gyűlölet: az a mélységesen banális mechanizmus, hogy kivágom azt a fát, amire nem tudok felmászni. Gyűlölet: mélyebbeket gondolunk felőle, mint amilyen csekélyben tanyázik az egész. Gyűlölet: paradox szerelmi vallomás: olyan szeretnék lenni, mint te, de nem és nem tudok, tehát dögölj meg, mert elérhetetlenül szép vagy, ne legyél, ne lássalak! Gyűlölet: útjelző táblákkal gazdagon ellátott, eltéveszthetetlen, kövezett út az őrülethez... Minden valamennyire markáns ember felizzítja az effélére hajlamosak gyűlöletét: ez a minőség fonák visszaigazolása. A valamilyenségnek ez az ára. Ugyanők viszont azt is megkapták ajándékba, hogy aki szereti őket, az borzasztó nagyon. Nincs langy középút, mert az a középszeré. Ami engem illet, igyekszem minél láthatatlanabbá válni azok számára, akiket kínoz a létem. Ugyanis, ha bármi módon reagálok a gyűlöletre, létrejön az ördögi kör; ez ellen egyetlen humán véd módszer van: az, hogy megszakítjuk a láncot. Ki lehet állni a pástra, de minek?! A butaság nem vitaképes; nem más, mint elemi erő: hülye leszek pert indítani a földrengés ellen.

 

Miért egyszerűbb megkritizálni a teremtést, mint örülni az életnek?

 

Meg kell járnunk a saját poklainkat. Ennek elviselésében segíthetünk egymásnak. Ám helyetted én nem szállhatok le a kénköves, rotyogós bugyrokba!

 

Sosincs késő a boldog gyermekkorhoz.

 

Szerintem jó dolog a házasság. Kényelmes, biztonságos, meleg, finom, otthonos. Az én feleségem is sűrűn szóba hozza a szakítást. Aztán mégse válik. Talán tudja, hogy nem élném túl, ha elhagyna. Szeretem őt. Már nem mindennap vesz elő az üzekedős hangulat, ritkábban csikorgatom a fogaimat, ha rajtakapom, hogy megszemlél egy másik pasast, vagy őt bámulja meg valaki. Már higgadtan szeretem, mintha megbizonyosodtam volna arról, hogy a kapcsolatunk örök darab.

 

Aki nem szokott gondolkozni, az e helyett lázas véleménynyilvánítással foglalkozik.

 

Lassan már nem tudunk különbséget tenni egy katasztrófafilm és egy valóságos katasztrófa képei között. Mozista klisékben gondolkodunk. Bár ez a nyakunkba varrt világharsogó, szembántó, hazug és penge, egyáltalán nem ellentmondás, ha ekként folytatom jellemzését: egyszersmind fekete-fehér. Sajnos, a klisévilág rabjai csak fekete-fehérben bírnak gondolkodni. Immunreakcióval fogadnak minden tőlük idegent, vagyis nem banálist.

 

Az igazán fontos és lényeges dolgokat egyáltalán nem lehet pénzért megkapni, semennyiért se.

 

Lassan már nem tudunk különbséget tenni egy katasztrófafilm és egy valóságos katasztrófa képei között. Mozista klisékben gondolkodunk. Bár ez a nyakunkba varrt világharsogó, szembántó, hazug és penge, egyáltalán nem ellentmondás, ha ekként folytatom jellemzését: egyszersmind fekete-fehér. Sajnos, a klisévilág rabjai csak fekete- fehérben bírnak gondolkodni. Immunreakcióval fogadnak minden tőlük idegent, vagyis nem banálist.

 

Az emberek zömével nincs nagy baj. Csak mi többnyire nem a zömmel érintkezünk.

 

A régebbi nemzedékek erkölcsi kódexét A hét szamuráj és a A hét mesterlövész jellegű filmek alapozták meg, a mostani ifjakét gyakorlatilag semmi. A hegyekben rájuk zúduló tömegtermékek effélére nem alkalmasak, csak a káoszt fokozzák az amúgy is bonyodalomgyártásra berendezett kamaszfejekben.

 

A szerelem szőnyeg, amelyet a képzelet szőtt.

 

Először te fogadd el végre, hogy belülről irányított, szuverén, erős, barázdált lény vagy... azután majd ők is adoptálnak valódi önmagadként, feltéve, ha eléggé szeretnek

 

Egyikünk sem hibás, ha mégoly rengeteget hibáztunk is. Fiatalok voltunk, titánium erősek, és erőnket egymáson próbálgattuk, mígnem annyira behevültünk, hogy azt hittük, egyikünknek a padlón kell maradnia. Persze mindketten a másikat akartuk K. O.-pozitúrában látni. És nem mindig a lovagiasság szabályai szerint jártunk el a harcban. Ez szinte valamennyi ifjú szerelmessel megtörténik. Némely párok inkább kapitulálnak. Mások, miként mi is: kinyírják egymást, magukat. És akadnak okosak, akik időben felismerik, hogy haszontalan tinóságra vesztegetik energiájukat, és azon túl egymásért erősek.

 

A lángoló szerelmesek az esküvő után kezdik kiismerni egymást, ám igazi jellemvonásaik a búcsúzáskor mutatkoznak meg. Ekkorra másznak elő a szörnyek a pincéből.

 

- Tudod, ha már néhány ember véletlenül szereti egymást, sosem szabad beérni ennyivel, még az érződő szeretetet is éreztetni kell, hogy életben tarthassuk. (...)

- És ha mégsem éreztetjük, mert azt hisszük: az vér cikis?

- Akkor elveszítjük. És ha nincs szerencsénk, a veszteség eszméltet arra, hogy ama szeretet még nagyon kellett volna.

 

Nem követeljük tőled, hogy legyél valamilyen az imádatunkért. Önmagad légy, extrább elvárásaink nincsenek.

 

Nem lehet különválasztani a rútat a széptől, a sötétet a világostól, a halált az élettől, a valót az álmodottól. Magánvilágom mindezekkel együtt teljes, nélkülük lakhatatlan.

 

Bármit odaadtam volna, ha lefekhetek mellé, testéhez bújhatok, hogy összefonódjak vele, s végül a karjaiban alhassak. A puszta vágytól verítékes, áramütött, hideg és- meleg lelt lettem.

 

Olyan sötét vagy, hogy a föld is világít a körmöd alatt.

 

Tisztában vagyok vele, hogy nem intellektuális dolog a szerelem. Az ember az egyik percben olyan földhözragadt, mint egy sáros felmosórongy, a következőben viszont szárnyal, mint a vizes kézből kisikló szappan.

 

A legtöbb pasas ösztönösen tudja, mire rezonál a kocsija! De hogy mitől izzik fel a barátnője...?!

 

Az, aki csak olvasni tud, nyugodtan nevezhető analfabétának, ha nem tudja, mit olvas.

 

A házasság: meleg étel, hideg öl. A szerelem a fordítottja.

Legjobb lett volna egyáltalán nem gondolkozni, soha többé; hisz az emberiség egy része így is elboldogul, mi több, kifejezetten ettől boldogul.

 

Úgyszólván sebezhetetlen volt, gyűlölet, megvetés, irigység hiányzott belőle. S e hiány fegyverezte fel a páratlan képességgel, melynek birtokában akárkit, bárkit megértett vagy elfogadott.

Mi az: megismerni? Azt jelenti-e, hogy az a másik kiszámíthatóvá válik, előkerülnek rigolyái, zavaró szokásai, lefoszlik róla a varázs? S ha igen, akkor azt jelenti-e a megismerés, hogy ezután is, ennek ellenére is ragaszkodik hozzá?

 

Szerettem. És ujjongtam, hogy szeretni tudok, szerethetek. Nincs más ezen kívül, ami ennyit adhat s mindent elvehet, ragyogás ez, nélküle színtelen voltam s lennék.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

mama

(mama, 2013.12.11 15:38)

NAGYON SZÉP ÉS MINDIG OLVASOM SZÉP IDÉZETET,VERSEIT ÉS TÉNYLEG NAGYON SZÉPEK,GYÖNYÖRŰEK ÉS GRATULA....MAMA