Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nicholas Sparks

Tudom, hogy nincs bennem semmi különös. Az átlagemberek átlagéletét élem. Nem alkottam semmi emlékezetest, nevem hamarosan homályba vész, de tiszta szívből, igaz szerelemmel szerettem valakit, és ez nekem teljesen elég.

 

A futás soha nem egyszerű testedzés volt számára. Eljutott arra a pontra, amikor a futás már nem esett nehezére, mintha nyolc kilométer megtétele kevesebb energiáját emésztette volna fel, mint az újság elolvasása. Inkább egyfajta alkalomnak tekintette az elmélkedésre, ritka lehetőségnek az egyedüllétre.

 

Minden imára, amit mondtam, te vagy a válasz. Egy dal, egy álom, egy suttogás.

 

Szeretlek azért, ami már most összefűz bennünket, és szeretlek már előre azért, ami eztán következik. Nálad jobb dolog még soha életemben nem történt velem. Már most hiányzol, de a lelkem mélyén tudom, hogy mindig velem leszel. A néhány nap alatt, amit együtt töltöttünk, te lettél az álmom.

 

Ha alszom, rólad álmodom, ha ébren vagyok, arra vágyom, hogy a karjaimban tarthassalak. A távolság csak megerősített abban, hogy az éjszakáimat melletted, a nappalaimat a szíved- lelked társaként akarom tölteni.

 

Olyan életet éltünk le együtt, amiről a legtöbb ember nem is álmodhat, és mégis, most, hogy rád nézek, megijeszt a tudat, hogy hamarosan mindennek vége. Mindketten tudjuk, milyenek a kilátásaim, és hogy ez kettőnk szempontjából mit jelent. Látom a könnyeket a szemedben, és jobban féltelek, mint te engem, mégpedig attól a fájdalomtól, amin tudom, hogy keresztül kell menned.

 

Bármennyire is unalmasnak tűnt a Boone Creekben eltöltött egy hónap, valójában egészen frissnek és kipihentnek érezte magát, amióta itt volt. (...) Hosszú idő óta először választhatta meg ő a maga életének ritmusát, ahelyett, hogy az élet tette volna meg helyette. Az unatkozás, állapította meg, egy meglehetősen alulbecsült művészeti ág.

 

Vajon képes az ember igazán megváltozni? Vagy vannak az életünknek, személyiségünknek olyan korlátai, amelyek semmilyen körülmény hatására nem változnak?

 

Mondtam neki, hogy várni fogok rá, és ott leszek mellette, amikor magához tér, és tudja, mit mondott nekem? Mik voltak hozzám az utolsó szavai? (...) Azt mondta: egész életemben neked szerettem volna szép lenni. Én meg csak arra tudtam gondolni, amikor ezt mondta, hogy nekem mindig is az volt.

 

Ha most úgy érzed, hogy túl sok nehézséggel kell szembenézned, akkor mi lesz később? Amikor majd úgy érzed, hogy ennél rosszabb már nem történhet, akkor jönnek csak igazán a bajok! És amikor már nem reménykedsz semmi jóban, akkor ér majd valami kellemes meglepetés. Ám amíg tudod, hogy szeret, és te is szereted őt - és mindketten megpróbáltok ennek megfelelően viselkedni - nem érhet semmi baj.

 

A bánat és szomorúság pillanataiban majd ölellek, ringatlak, átveszem, magamra veszem fájdalmad. Ha sírsz, én is sírok, ha fáj valamid, nekem is fájni fog. Együtt majd megpróbáljuk visszatartani a könnyáradatot, a kétségbeesést, és így együtt járjuk végig az élet rögös útját.

 

Nem eresztett el ilyen könnyen. Nem bizony. Azon a pontomon talált el, ahol a legjobban fájt: a jó öreg egómon.

Ha a beszélgetést tekintjük a dalszövegnek, a nevetést a zenének, az együtt töltött időből így lesz sláger, amelyet bármikor szívesen meghallgatunk, anélkül, hogy megunnánk.

 

Mi magunk változtunk meg, és azt hiszem, a szíved mélyén ezt te is jól tudod. Talán túl sok időt töltöttünk egymástól távol. (...) Bár még mindig szerettük egymást, úgy tűnik, hogy az a mágikus kapocs, amely összekötött bennünket, valahol útközben elveszett. Tudom, hogy mindez csak rossz kifogásnak hangzik, de kérlek, higgy nekem, amikor azt mondom, hogy nem volt szándékomban beleszeretni egy másik férfiba. Hogy is értenéd meg mindezt, ha én magam sem értem, hogyan történt? Nem is várom el tőled, de mivel oly sok mindenen mentünk keresztül együtt, nem hazudhatok neked. A hazugság megsemmisítene mindent, amit megosztottunk egymással, ezt pedig nem akarom, bár tudom, hogy úgy fogod érezni, hűtlenül elhagytalak. (...) Különleges helyre kerültél a szívemben, és örökké ott is maradsz, ahol senki sem pótolhat téged.

 

Az emberek nem változnak. Amit egyszer megszeretnek, azt mindig szeretni fogják, még ha nem is tudják az okát.

 

Az emberek jönnek s mennek, besodródnak az életünkbe, aztán eltűnnek belőle, csaknem úgy, mint egy kedvenc könyvnek a szereplői. Mikor a végére érünk és becsukjuk, addigra a szereplők már mind elmondták a történetüket, és mi egy újabb könyvbe kezdünk, melyben újabb szereplők, újabb kalandok várnak. És akkor az ember azon kapja magát, hogy már az újakra figyel, nem a régiekre.

 

A düh és a szerelem egyazon érzés két ellentétes pólusa.

 

Az idő, sajnos, nincs segítségünkre, hogy soha le ne térjünk a helyes útról. Az út mindig egyenes, de (...) felhalmozódott kövek és kavicsok nehezítik a járást.

 

Vége lett mindennek, amit én a jövőtől reméltem. Vége lett annak is, amilyen én azelőtt voltam. Azt hittem, előbb-utóbb majd túlteszem magam rajta, és meg is próbáltam, de aztán egyáltalán senkit nem érdekelt, ki vagyok én valójában. Egyetlen férfi sem volt kíváncsi rám, én meg bebújtam a csigaházamba. Erre én ezen a hétvégén jöttem rá, és ezt a felismerést még mindig nem egészen emésztettem meg.

 

Nem áll rendelkezésünkre egy szép nagy könyv, amelyből minden kérdésünkre készen kapjuk a választ.

 

Régóta elfojtott érzések törtek elő, és ezeket az érzéseket csak ők ketten tudták előhívni egymásból.

 

Úgy veszem az emlékeket, ahogy vannak, elfogadom őket, és amikor csak tehetem, hagyom, hadd vezessenek. Ez gyakrabban adódik, semmint ahogy azt elárulom.

 

Lenyűgöz, milyen játszi könnyedséggel mutatja ki az érzéseit. Ha szomorú, sír, ha vidám, nevet, és semminek nem örül jobban, mint hogyha meglepik egy kedves gesztussal. Ilyenkor gyermeki ártatlansággal reagál, és bár a meglepetés váratlan jellege később elmarad, ő még évek múlva is képes ugyanúgy örülni. Előfordul, hogy amikor látom álmodozni, és megkérdezem, mire gondol, ő tündérien elmesél valamit, amit én már rég elfelejtettem. Be kell vallanom, ezt mindig is nagyon szerettem benne. Miközben ő nagyon is lágyszívű, bizonyos dolgokban sokkal keményebb, mint én.

 

Az élmények mind sok feszültséget okoznak, és ha két ember együtt él, ez mindkét irányba áramlik. Azt hiszem, ez egyszerre jó és rossz a házasságban. Jó, mert van hol kiadnunk a napi feszültséget, és rossz, mert arra zúdítjuk, akit szeretünk.

 

Jamie több volt, mint az a nő, akit szerettem. Egy év alatt azzá a férfivá tett, aki most vagyok. Erős kézzel mutatta meg, milyen fontos másokon segíteni, türelemmel és kedvességgel rávezetett az élet értelmére.

 

Bizonytalanságomat azzal próbáltam leplezni, hogy mindig rövidre fogtam a mondandómat, ha arról beszéltem, hogy mit érzek iránta. Előfordult, hogy szerettem volna többet mondani, de mire összeszedtem a bátorságomat, már el is illant a pillanat.

 

Az élet (...) pontosan olyan, mint egy dal. Az eleje rejtély, a vége megerősítés, de a közepe az, ahol az érzelmek rejtőznek, amely megérinti az embert.

 

Tudod, amikor mosolyogsz, az egész világ sokkal jobb hely, mint egyébként.

 

A természet hangjai mennyivel valóságosabbak és mennyivel több érzést ébresztenek az emberben, mint például az autók vagy repülőgépek zaja! A természet jóval többet ad vissza, mint amennyit elvesz.

 

Adrienne mindig azt vallotta, hogy a szeretkezés nem pusztán két ember kellemes együttléte. Megnyilvánul benne minden, ami két embert össze kell hogy kössön: bizalom és elkötelezettség, remények és álmok, az ígérete annak, hogy kitartanak egymás mellett, bármit hoz a jövő. Soha nem értette meg az egyéjszakás kalandokat, sem azokat, akik néhány hónap után kereket oldanak, és valaki másnak az ágyában kötnek ki. Ez egyszerű aktussá fokozza le a szeretkezést, mintha nem lenne több, mint egy búcsú puszi a kapuban.

 

Gondold azt, hogy én vagyok a te életedben az égő csipkebokor. Ha kétségeid támadnak, és szükséged van válaszokra a kérdéseidre, fordulj csak hozzám segítségért.

 

Ha szerelmesek is egymásba (...), minden megváltozna, ha ő szabad utat engedne a saját érzéseinek. Átlépne egy határt, amit ő jelölt ki a maga számára, és aztán már nem lenne visszaút. Ha lefeküdne Paullal, az azt jelentené, hogy életre szóló kapcsolat jönne létre köztük, és nem volt benne biztos, hogy ezt merné-e vállalni.

 

Az tartotta bennem a lelket, hogy "helyes dolgot" cselekszem. Tudom, hogy nem sok, de az igazat megvallva ez volt minden, amit felhozhattam a dolog mellett. Időnként még jó érzéssel is eltöltött, bár ezt senkinek nem vallottam be. Magam elé képzeltem az angyalokat, ahogy körbeállnak, sóhajtozva lenéznek rám, szemük sarkában könny csillog, és arról beszélnek, hogy milyen csodálatos vagyok, hogy ekkora áldozatot hozok.

 

Az első gondolatom mindig te vagy - és ez mindig is így volt. Előfordul, hogy csak fekszem és nézlek, ahogy a hajad szétterül a párnádon, egyik karod takarja az arcodat, a mellkasod pedig finoman emelkedik és süllyed. Időnként, amikor láthatóan éppen álmodsz valamit, közelebb húzódom hozzád, azt remélve, hogy így talán én is be tudok lépni az álmodba. Mindig is valahogy ezt éreztem veled kapcsolatban.

 

Amikor megkérdezik tőlem, milyen érzés apának, szülőnek lenni, azt szoktam válaszolni, az egyik legnehezebb dolog a világon, cserébe viszont megtanulunk feltétel nélkül szeretni.

 

A legtöbb ember megjátssza magát, álarcot visel, ám a színjáték során elveszíti saját egyéniségét.

 

Újból könnyes búcsút vettünk egymástól, de ez már nem olyan volt, mint egy évvel korábban. Megnyugtató lenne arra fogni mindezt, hogy már kezdtünk hozzászokni a búcsúzkodáshoz, vagy hogy felnőttebbé váltunk időközben, de (...) tudtam, hogy valami visszafordíthatatlanul megváltozott köztünk.

 

Az elmúlt óra érzelmi viharai után, ahogy most a gyermekét figyelte, rádöbbent, mi dolga van a világban: szeretni valakit! Törődni valakivel, segíteni valakinek, enyhíteni a gondjain mindaddig, amíg meg nem tanulja maga megoldani azokat. Feltétel nélkül szeretni őt, hiszen - végül is - ez az élet igazi értelme.

 

Azt is tudom, hogy minden eddigi életemet azzal töltöttem, hogy téged kerestelek. Nem olyat, mint te vagy, hanem téged, mert lelkeinknek találkoznia kellett.

 

Te és én nem vagyunk egyformák. Más világban élünk, mégis te tanítottad meg nekem, mi az igaz szerelem. Te mutattad meg, mit jelent törődni valakivel, és ettől én jobb ember lettem. Szeretném, ha ezt tudnád. Nincs bennem keserűség a történtek miatt. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy ami köztünk volt, igazi volt, és örülök, hogy legalább egy kis időre együtt lehettünk. (...) Talán egy pillanatra te is ezt érzed majd, visszamosolyogsz, és gyönyörűséggel őrzöd meg közös emlékeinket.

 

Azért ejtettünk kevesebb könnyet, mert érzelmeink hevessége alábbhagyott.

 

Azért fáj most annyira a búcsúzás, mert lelkünk összeér. Talán eddig is így volt, és így lesz a jövőben is. Lehet, hogy ezelőtt már ezer életünk volt, és mindegyikben találkoztunk. És lehet, hogy mindegyikben ugyanaz volt az oka szétválásunknak. Ez azt jelenti, hogy a mostani búcsú búcsú az elmúlt tízezer évtől, és talán a jövő előjátéka.

 

A szerelem (...) több mint egy szó, amit este lefekvés előtt elmormolunk. A szeretetet tettekkel kell ébren tartani, azzal a fajta odaadással, amivel a mindennapi életben teszünk meg egymásért apróságokat.

 

Egy kapcsolatnak a szeretet és a törődés az építőkövei, de az együtt töltött idő habarcsa nélkül és az állandóan fenyegető elválással mindez csak ingatag építmény.

 

Mindenkinek megvan a maga baja, a maga keresztje. De nem mindenkinek egyformán.

 

Abból a távolságból az égvilágon semmi különös nem volt abban, ahogy állt, ahogy mozgott. Megkönnyebbülten sóhajtottam, abban a biztos meggyőződésben, hogy megszabadultam attól a különös rajongástól, amely az utóbbi időben a hatalmába kerített vele kapcsolatban.

 

Búcsúzóul megcsókoltuk egymást. Szorosan átöleltem, és a fülébe súgtam, hogy szeretem, majd nagy nehezen elengedtem. (...) Az a rossz érzésem támadt, hogy a kapcsolatunk kezd egy búgócsiga mozgására hasonlítani. Amikor együtt voltunk, gyönyörűen pörgött, és szinte érezni lehetett a gyermeki örömöt, amelyet okozott - de amikor elváltunk, a pörgés elkerülhetetlenül lassulni, végül bizonytalanul imbolyogni kezdett. Tudtam, hogy meg kell találnom a módját, nehogy végül felbukjunk.

 

Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Hirtelen úgy éreztem, valami történt. Mint amikor egy kulcs beletalál a megfelelő zárba, és kattan egyet. Nem vagyok túlzottan romantikus lélek, és bár rengeteget hallottam már róla, soha nem hittem, sőt, most sem hiszem, hogy létezik szerelem első látásra. De valaminek történnie kellett, ami miatt nem tudtam levenni róla a szemem.

 

Rá kellett döbbennem, hogy a munkahelyi sikerek utáni vágy és a természetemből adódó visszafogottság éket vert a családom és közém; tulajdonképpen mostanáig vendég voltam a saját házamban.

 

Nem élhetsz mások elvárásai szerint. Azt kell tenned, amit te helyesnek gondolsz, még akkor is, ha ezzel megbánthatsz olyanokat, akiket szeretsz.

 

A jövőnk néha attól függ, kik vagyunk, nem attól, hogy mit akarunk.

 

Akárhogyan is döntök, a szerint a döntés szerint kell élnem. Örökké. Tovább kell mennem, és többé nem nézhetek vissza.

 

Nem hittem, hogy erre képes vagy. (...) Hogy ilyen gyorsan meg tudod utáltatni magad valakivel! Ritkaság! Általában az emberek megismerkednek először.

Ami most kettőtökkel történik, az a rengeteg feszültség, amivel most szembe kell néznetek... nos, az maga az élet. És az élet akkor hozza a legfontosabb helyzeteket, amikor a legkevésbé számítasz rá. Minden kapcsolatban előfordulnak nehézségek és viták, és éppen erről van szó: hogy ti egy pár vagytok! De egy párkapcsolat nem működik az egymásba vetett bizalom nélkül.

 

Egy másodpercig azon tűnődtem, hogy ha megcsókolnám, az vajon megtörné-e a varázst, amely körülvesz bennünket, de már túl késő lett volna megállni félúton. Amikor az ajka az ajkamhoz ért, tudtam, hogy ha száz évig élnék, és a világ minden országát bejárnám, akkor sem élhetnék át semmi ahhoz foghatót, mint amikor először megcsókoltam álmaim asszonyát, akit, tudtam, örökké szeretni fogok.

 

Apám azt mondogatta, hogy az első szerelem örökre megváltoztatja az ember életét, és bármennyire is szeretnénk szabadulni tőle, az az érzés kitörölhetetlen.

 

"Én megértem a nőket." (...) Arról van szó - magyarázta -, hogy nincs férfi, aki ezt őszintén elmondhatná magáról. Egyszerűen kizárt, így nincs is értelme ilyet mondani. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lehet őket szeretni. És azt sem jelenti, hogy nem kellene velük tudatnunk, mennyire fontosak nekünk.

 

Minden, amit a gyermekünk tesz, kész csodának tűnik. Soha nem felejtem el azokat a pillanatokat, amikor a gyermekeim először rám mosolyogtak, amikor első lépteiket megtapsoltuk és (...) nincs csodálatosabb érzés, mint amikor a karunkon alszik el egy gyermek, s mi arra gondolunk, milyen jó, hogy vigyázhatunk rá.

 

A tehetséged belülről, a szívedből fakad. (...) Ami benned van, nem veszhet el örökre. Mások csak álmodnak erről. Te művész vagy!

 

Paul szorosan magához ölelte, csókolgatta, s közben mindketten felidéztek egyet-mást a múltjukból, együtt álmodoztak a jövőről, ámulattal töltötték el mindkettőjüket azok a gondolatok és érzések, melyek addig a pillanatig elvezették őket.

 

A főiskolán az a jó, hogy megválaszthatjuk magunknak a tanárokat, és - bizonyos keretek között - a tanrendünket is mi magunk állíthatjuk össze. Amikor elkezdtem, apám azt tanácsolta, hogy ha tehetem, elsősorban tanárt válasszak, ne tantárgyat. Persze tudta, hogy bizonyos tárgyak nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy megkapjuk a diplomát, de azt is, hogy egy jó tanár megfizethetetlen. Úgy inspirálja a hallgatókat, hogy közben szórakoztat is, ráadásul az ember rengeteget tanul anélkül, hogy észrevenné.

 

Az igaz szerelem azt jelenti, hogy a másik ember boldogsága fontosabb számunkra, mint a sajátunk.

 

Tudta, hogy egyszer már volt szerelmes. Egyszer - csakis egyszer -, de az is már nagyon régen volt. Ettől viszont örökre megváltozott az élete. Csak a tökéletes szerelem képes erre, ez az érzés pedig az volt.

 

Időbe telik megtalálni azt az egyet, aki éppannyira érdekes számomra, mint én az ő számára.

 

Dolgozz meg jól a napi béredért. Ha egy fikarcnyival is kevesebbet teszel, az már lopásnak számít.

 

Apám mindig azt mondta, hogy ha valami nehézségem támad, nézzek körül, és meglátom, hogy mindenki másnak vannak gondjai, amit ők ugyanolyan komolynak éreznek, mint én a magamét.

 

Bár nem szokott hosszasan elmerengeni (...) a régi emlékeken, de nem is hessegette el őket, ha eszébe jutottak. Éppen olyan nehéz lenne kitörölnie az életéből ezt a fejezetet, mint megváltoztatni a születési dátumát. Néha azonban azt kívánta, bárcsak visszamehetne az időben, hogy kitöröljön minden szomorúságot, de sejtette, ha ezt megtehetné, az örömteli emlékek is eltűnnének. Abba pedig bele sem akart gondolni.

 

Ha egy nő igazán szereti az embert, akkor egyszerűen nem várható el tőle, hogy mindig az igazat mondja. (...) A nők sokkal jobban rá vannak hangolódva az érzelmekre, mint a férfiak, és amikor nem őszinték, általában azért nem azok, mert azt gondolják, hogy az igazsággal megbántják mások érzéseit.

 

A hiány csak rajongóbbá teszi a szívet.

 

Hidd el, ismerem a férfiakat! Akármilyen nehéz is a természetük, a végén mindig kiderül, hogy egyszerű velük bánni, ha tudjuk, mi teszi őket boldoggá. Az egyik legfontosabb dolog, amit tudnod kell, hogy őrülten vágynak arra, hogy elismerjék, sőt csodálják őket! Ha ezt megkapják, a csillagokat is lehozzák nekünk az égről.

 

Szerintem, ha két ember megfogja egymás kezét, az vagy jó érzés, vagy nem. Azt hiszem, azon múlik, hogyan fonódnak egymásba az ujjaink.

 

Minél nagyobb a szerelem, annál nagyobb tragédia, ha vége szakad. Ez a kettő mindig együtt jár.

 

A legszomorúbb emberek, akikkel életemben eddig találkoztam, azok voltak, akik semmi iránt nem érdeklődtek igazán komolyan. A szenvedély és az elégedettség kéz a kézben járnak, és nélkülük minden boldogság csak átmeneti, mert semmi sincs, ami igazán tartóssá tenné.

 

Tarthatnak álmodozónak, bolondnak, vagy akinek akarnak, mégis úgy gondolom: minden lehetséges.

 

Az elmúlt év eseményei sok mindenre megtanítottak magammal és a világgal kapcsolatban. Például hogy a szeretteinken ejtett sebeket sokszor könnyebb megejteni, mint begyógyítani. (...) A legfőbb tanulság azonban az, hogy lehetséges az, hogy két ember újra meg újra egymásba szeressen, még akkor is, ha hosszú időn keresztül legalább egyikük csalódott volt.

 

Újabb csókok következtek, a világ mintha megszűnt volna létezni körülöttük. Megadták magukat mind a ketten, és ahogy egyre szorosabban összefonódtak, mintha nem csupán egymást ölelték volna át, hanem a fájdalmas emlékeket is elűzték volna.

 

Hiába mondjuk ki a szavakat, mert még ha igazak is, akkor sem tudják megváltoztatni az elkerülhetetlent, legfeljebb csak annyit érhetünk el velük, hogy jobban érezzük magunkat.

 

Előfordul, hogy azt kívánom, bárcsak vissza tudnék menni az időben, és semmissé tudnám tenni a szomorúságot; de úgy érzem, ha ezt tenném, akkor az örömöt is elkergetném.

 

Egyszerűen nem akarok itt lenni. Nem akarlak hazakísérni. Nem akarom, hogy a barátaim rólam beszéljenek, és nem akarom veled tölteni az időm. Úgy teszel, mintha barátok volnánk, de nem vagyunk azok. Nem vagyunk semmik. Azt akarom, hogy az egésznek legyen már vége, és visszatérhessek a megszokott életemhez.

 

Ha (...) bármit is tanultam ezek alatt a hónapok alatt, akkor az a következő volt: megmutatta, hogy kizárólag tetteik – és nem gondolataik vagy szándékaik – alapján ítélhetünk meg bárkit is.

 

Tudom, hogy ha olvasod ezt a levelet, ez azt jelenti, hogy én már eltávoztam az élők sorából. Nem tudhatom ugyan, mennyi idő telt el azóta, de remélem, hogy képes leszel túltenni magad rajta, és már kezded kiheverni a történteket. Tudom, hogy a helyedben nagyon nehéz lenne nekem, de azt is tudnod kell, hogy mindig is hittem: kettőnk közül te vagy az erősebb. (...) Őszintén szeretlek. Én voltam a legszerencsésebb fickó ezen a világon azóta, hogy te beléptél az életembe. Darabokra törne a szívem, ha megtudnám, hogy többé már nem vagy képes a boldogságra. Kérlek, próbálj meg boldog lenni ismét! Kérlek, tedd meg ezt nekem... Találj magadnak valakit, aki boldoggá tehet. Lehet, hogy nehéz lesz, és most talán úgy érzed, ez lehetetlen, de én azt szeretném, ha mégis megpróbálnád.

 

Bármit tégy is az életben, az a legfontosabb, hogy olyan férfihoz menj feleségül, aki jobban szeret téged, mint te őt.

 

Minden ugyanúgy folytatódott, ugyanúgy éltük a magunk külön kis életét, és egyik jelentéktelen nap követte a másikat. Jane nem haragudott rám, de egyrészt nem látszott boldognak, másrészt akárhogy szerettem volna, sehogy sem tudtam kitalálni, mit kellene tennem. Úgy tűnt, közöny költözött a szívünkbe, anélkül, hogy én ezt észrevettem volna.

 

Mindenki olyan, amilyen, és senki sem tökéletes, de a házasság az alkalmazkodásról szól. Életetek hátralévő részét azzal fogjátok tölteni, hogy megismerjétek egymást, viták pedig bármikor előfordulhatnak. A házasságban éppen az a csodálatos, hogy ha tényleg a megfelelő társat választottátok, és szeretitek egymást, akkor együtt minden nehézséget le tudtok küzdeni.

 

A boldogság titka az, hogy elérhető céljaink legyenek.

 

Mindenki, beleértve téged is, igyekszik minél tökéletesebben viselkedni egy kapcsolat hajnalán. Van, hogy az apró hibákból következtetünk a nagyobbakra, és a nők előnyben vannak, mert rendelkeznek a megérzés képességével. Igaz, sokszor más előnyünk nincs is a férfiakkal szemben.

 

Mellette ülve éreztem, hogy ugyanúgy szeretem, mint az esküvőnk napján, de ahogy ránéztem és észrevettem, hogy szomorkásan oldalra siklik a tekintete, hirtelen ráébredtem: lehet, hogy ő már nem is szeret engem.

 

Mi mindent tegyen meg az ember az igaz szerelemért? Ha száz embernek teszi fel a kérdést, száz különböző választ kap rá. A legtöbb magától értetődik: önfeláldozás, a másik teljes elfogadása, megbocsátás, szükség esetén küzdelem... És hiába tudta, hogy ezek mind jó válaszok, neki most egyik sem segített.

 

Valójában két oka van, hogy az ember gyermeket hoz a világra és nevel: egyrészt mindez logikus következménye két ember tartós kapcsolatának; másrészt, mélyen belül, mindenkiben ott rejtőzik a vágy, hogy létrehozza saját "miniatűr" képmását. Mintha annyira különlegesek lennénk, hogy már szinte felfoghatatlan, hogy a világ hogy bírja ki, hogy csupán egyetlen legyen belőlünk. (...) A szülők többsége nem egyszerűen önmagát akarja viszontlátni a gyermekében, hanem önmaga sokkal jobb kiadását.

 

Sajnos nagyon sokan hiszik azt, hogy a csend olyan űr, amit mindenképp ki kell tölteni még akkor is, ha nincs fontos mondandójuk.

 

Az a baj, hogy nincs múlt és jövő, mint ahogy eddig áltattam magam. A valóság mindig jelenvaló, egyetlen pillanat a valóság, örökké tartó, egyetlen pillanat. Ez nem rövid és hosszú, a pillanat, ami van - ez az egyetlen módja a létezésnek, és ebből a bűvös körből, a pillanat börtönéből nincs, nincs menekvés.

 

Úgy tűnik, csak az öregek képesek úgy ülni egymás mellett, hogy szavak nélkül is élvezik egymás társaságát. A türelmetlen fiatalok nem bírják ki, hogy ne törjék meg a csendet. Pedig a csend tiszta és áldott. Összeköti az embereket, mert csak azok tudnak szótlanul ülni a társuk mellett, akik szeretik egymást.

 

A csend nagyon tiszta dolog. Áldott. Közelebb hozza egymáshoz az embereket, mert csak azok tudnak egymás mellett csendben ülni, akik közt teljes az összhang. Ez az élet nagy ellentmondása.

 

A veled töltött idő ráébresztett arra, mi hiányzott eddig az életemből. Minél többet vagyunk együtt, annál inkább veled képzelem el a jövőt. Ezt korábban senkivel kapcsolatban nem éreztem! Sőt, lehet, hogy nem is fogom. Mielőtt megismertelek, soha nem voltam szerelmes! Bolond lennék, ha nem küzdenék érted!

 

Bármilyen elképzelhetetlennek tűnik is, tovább lehet lépni, és idővel a gyász... egyre kevésbé fáj. Talán soha nem múlik el teljesen, de egy bizonyos idő elteltével már nem olyan megsemmisítő.

 

Nem tudok mást mondani, csak azt: veled szeretném leélni az életemet! Még ha őrültségnek hangzik is. Azzal is tisztában vagyok, hogy csak most kezdjük megismerni egymást. Elismerem, hogy ez után a kijelentés után joggal gondolhatod, hogy őrült vagyok. De még soha életemben nem voltam semmiben ilyen biztos. De ha esélyt adnál nekem, nekünk, egész hátralévő életemben igyekeznék bebizonyítani, hogy jól döntöttél! Szeretlek, Gabby! És nemcsak azért, amilyen vagy, hanem azért is, amilyennek a közös jövőt látom veled.

 

A legjobb szerelem olyan, mint egy fölébredt lélek, ami lehetővé teszi, hogy még többet elérjünk: az égő vágyakat a szívünkben és a békét a gondolatainkban.

 

Nem akartam én beléd szeretni, feltételezem, hogy te sem határoztad el előre. De amikor találkoztunk, világos volt, hogy egyikünk sem ura annak, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, annak ellenére, hogy sok mindenben különböztünk, és ezzel valami rendkívüli, gyönyörű dolog vette kezdetét. Velem egyetlenegyszer történt ilyesmi, ezért van az, hogy minden együtt töltött perc oly mélyen az emlékezetembe vésődött. Soha nem felejtem el egyetlen percét sem.

nicholas-sparks-id.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

))))

(EVELIN, 2015.12.14 09:20)

Szép és remek!Puszi:EVELIN