Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Állatokról szóló orosz népmesék 2

A kakas és a róka

 

Rókaszagot érzett a kakas, sietve fölmenekült egy fa tetejére.

Kakasszagot érzett a róka; behúzódott a bozótba, és törni kezdte a fejét, hogyan csalhatná tőrbe és ejthetné zsákmányul a kakast.

Nagyszerű tervet eszelt ki. Előbújt a bokrok közül, odafutott a fa alá, melynek tetején pillogva őrködött a kakas, és mézesmázos hangon fölszólt:

- Ó, milyen öröm, drága barátom! Kitört a béke, vége a harcnak! Engem küldtek hírnökül, hogy tudassam veled s mind a világgal:

- Nincs mit félni többé senki fia szárnyasnak, róka többé tyúkra, kakasra étvágyat sosem kap; bármily hosszú háború dúlt is köztünk, mától fogva szent a béke, emléke sincs a viszálynak! Nosza, kedves barátom, ne gunnyassz az ágon; örvendj, s adj is tanúságot róla, röpülj a karomba, borulja nyakamba, s váltsunk egymással testvéri csókot!

A kakas csak pillogott, nem szólt egy árva szót sem.

- Hogyan? - kérdezte a róka. - Talán nem örülsz a békességnek, frigynek, barátságnak? Nem tetszik neked, hogy a mai naptól fogva szövetségben állnak szárnyasok és rókák? Mire vársz, kérlek? Égek a vágytól, hogy keblemre szorítsalak, de sajnos, nincs sok időm, sürget a kötelesség: másoknak is meg kell vinnem a jó hírt.

A kakas most se szólt, csak pillogott.

- Siess, siess! - mondta a róka.

- Éppen csak keblemre vonlak, meg is csókollak, aztán megyek tovább.

Fölsandított a fára; s ekkor végre megszólalt fönt a bölcs kakas az ágon.

- Szívemre ír a békehír - mondta. - Végtelenül boldog vagyok, hogy ilyen szép hírt hallhatok, és még sokkalta boldogabb, hogy a hír futára te vagy. Bár - úgymond s pillog egyet, majd elnéz a messzeségbe - úgy látom, máris világszerte tudnak a békekötésről. Ott ugyanis mintha két agarat látnék..., igen, jól látom, valóban két agár közeledik, de egek ereje, milyen sebesen! Mint a kengyelfutók, hozzák ők is a jó hírt! Nagy öröm ez - és megemelintette a szárnyát, mintha készülne leszállni a fáról -, valóban nagy öröm, hogy nemcsak kettesben kell ünnepelnünk, hanem tüstént négyen leszünk hozzá.

- Hogyhogy négyen? - mondta riadtan a róka. - Mit gondolsz, ráérek én megvárni, míg azok a mihaszna mamlaszok ideérnek? Mondtam, hogy még sokfelé kell mennem...

De ezt már futtában mondta; futott, egyre sebesebben s egyre dühösebben, hogy terve füstbe ment, és kakaspecsenye helyett az irháját kell mentenie.

A kakas meg csak ült, ült bölcsen az ág hegyén, pillogva nézte, hogy mozog a menekvő róka nyomán a cserjés, és magában, befelé, nagyot mosolygott.

 

A kecskegidák, meg a farkas

 

Volt egyszer egy kecske. Házikót csinált magának az erdőben, s ott nevelgette gyermekeit.

Mindennap elment a kecske az erdőre eledelért. Valahányszor elment, megparancsolta gyermekeinek, hogy az ajtót zárják be jó erősen, s ki ne nyissák senkinek. Ha visszatért az erdőről, megkopogtatta szarvával az ajtót, s ezt énekelte:

Gidácskáim, kiskecskéim!

Nyissátok ki, csemetéim,

anyácskátok érkezett meg,

édes tejet hozok nektek!

Jártam bent a fenyvesekben,

selymes, finom füvet ettem,

hideg forrásvizet ittam,

tőgyemből a tej kibuggyan,

onnan körmeimre cseppen,

körmeimről földre csurran.

A gidák meghallják az anyjuk szavát, s kinyitják az ajtót. A kecske megeteti őket, s újra kimegy az erdőre, a gidák jó erősen bezárkóznak, s úgy várják az anyjukat.

Egyszer megleste a kecskét a farkas. Mihelyt a kecske kiment az erdőre, odasompolygott a kunyhóhoz, s durva hangon üvölteni kezdte:

Kiskecskéim, gyermekeim!

Nyissátok ki, kedveseim,

anyácskátok érkezett meg,

jó tejecskét hozok nektek:

tőgyemben a tejet hozom,

túró van a két szarvamon,

víz csurran a körmeimen!

De a gidák így feleltek:

- Halljuk, halljuk, nem az anyánk hangja! A mi anyánknak finom a hangja, ha énekel, s nem szokott így óbégatni.

Nem nyitották ki az ajtót. A farkas egy darabig még várt, még egyszer bekopogtatott, s aztán elment.

Jön haza a kecske, és kopogtat:

Gidácskáim, kiskecskéim!

Nyissátok ki, csemetéim,

anyácskátok érkezett meg,

édes tejet hozok nektek!

Jártam bent a fenyvesekben,

selymes, finom füvet ettem,

hideg forrásvizet ittam,

tőgyemből a tej kibuggyan,

onnan körmeimre cseppen,

körmeimről földre csurran.

A gidák beengedték az anyjukat, s elmesélték neki, hogy jött el hozzájuk a farkas.

A kecske megetette őket, s még erősebben megparancsolta nekik, hogy soha senkit be ne eresszenek.

- Mert különben megint eljön a farkas, és felfal benneteket.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.