Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Állatokról szóló magyar népmesék 1

A nyulak és a békák

 

Összegyűltek a nyulak tanakodni. Arról folyt a vitatkozás, nem kívánatosabb-e nekik mindnyájuknak a halál ennél a zaklatott, nyomorúságos életnél.

- Nem is ér ez a mi életünk egy batkát sem - mondták -, se nem ehetünk, se nem ihatunk nyugodtan. Ember, állat egyre űz, hajt bennünket, s a folytonos zaklatás olyan félénk szívűekké tett, hogy a magunk árnyékától is megijedünk, s futásra kényszerít az ágzörgés is. Jobb meghalni, mint így élni!

Ebben aztán meg is állapodtak. Elhatározták közakarattal, hogy mind egy szálig befojtják magukat a szomszéd tóba.

Ugyanezen tó partján pedig ott ült, ott kuruttyolt hosszú sorban egy nagy sereg béka, gyönyörködtek a szép holdfényben.

Még meg se látták a nyulakat, csak messziről odahangzó szaladásukat hallották: a sok béka - vesd el magad! - olyan hirtelen beleugrott a vízbe, hogy lábuk se érte a földet.

A nagy locsogás-tocsogás megijesztette a nyulakat, egyszerre felhagytak a futással, s hallgatóztak: mi az? Végre kieszelték, hogy a békák szöknek előlük.

- Lassan a testtel, atyafiak! - szólalt fel ekkor egy tapasztalt öreg nyúl. - Úgy látom én, hogy még nálunk is vannak félénkebb állatok, amelyeket a mi puszta szaladásunk is megriaszt. S lám, mégis milyen vígan, milyen boldogan kuruttyoltak csak imént is a tóparton. Ha még azoknak is kedves az élet, miért találnók mi olyan nagyon keservesnek, elviselhetetlennek a miénket? Minden fának van árnyéka, minden háznak van keresztje. Ha a bajból nekünk is kijutott, hordjuk békében, másnak is megvan a magáé.

- Biz ez igaz! - ütötték rá a többiek, s azzal elszéledtek, ki merre látott, s nemsokára, a tóba fullás helyett, jóízűen porcogtatták a lóherét.

 

A kutya, macska meg az egér

 

Volt idő, gyerekek, mikor a kutya és a macska közt nagy volt a barátság. De ez csakugyan régen volt, még a világ teremtésekor.

Egyszer a kutya eladta a házát, arról írást kapott, s nem tudta, hová tegye. Szaladott ehhez az állathoz is, ahhoz az állathoz is: kérte ezt is, kérte azt is, hogy tegyék el az írást, nehogy elvesszen. De az összes állat között egy sem akadt, amelyik az írást elfogadta volna.

Akkor a kutya elmegy a macskához.

- Macska komám, vedd át ezt az írást, őrizd meg, míg nekem is lesz házam!

- Jó szívvel - mondotta a macska -, hogyne őrizném! - elvette az írást s aztán felszúrta a mestergerendára.

Telik-múlik az idő, a kutyának szüksége lett az írásra, szalad a macskához.

- Ide az írást, macska koma, van már nekem is házam!

Fölszalad a macska a mestergerendára, kiveszi az írást onnét, leszalad, odaadja a kutyának.

Nézi a kutya kívül-belül, mindenfelől, s hát, uram teremtőm, egy szó nem sok, annyit sem tudott leolvasni róla. Pedig végigjárta az iskolákat, volt még külső országban is. De hiába, az egér összerágta a papirost.

Megmérgelődik a kutya, jól pofon nyalja erről is, arról is a macskát, s megfenyegeti:

- No, megállj, macska, nem vigyáztál az írásomra, amíg élek, mindig üldözlek, nem hagyok neked békét!

De szalad a macska is az egérhez, nyakon csípi, pofon nyalja erről is, arról is, s megfenyegeti:

- No, megállj, egér, összerágtad az írást, de többet nem is lesz nyugalmad tőlem! Ahol látlak, ott foglak és megeszlek - és mindjárt meg is ette az egeret.

Azóta üldözi a kutya a macskát, a macska az egeret.

 

Az ökörszem és a medve

 

Egyszer egy nyáron a farkas és a medve sétálni ment az erdőbe. A medve valami nagyon szép éneket hallott és megkérdezte a

farkast:

Miféle madár ez,amelyik ilyen szépen énekel?

Az a madarak királya- mondta farkas,pedig az ökörszem volt.

Na,jól van,de szeretném látni azt a királyi palotát,ahol az a király lakik.

Az nem olyan könnyű- mondta a farkas .- Meg kell várjuk, amíg a királyné hazajön.

Nemsokára jött is a király és a királyné eledellel a csőrükben, hogy megetessék a fiókáikat. A medve szeretett volna rögtön

odamenni,de a farkas visszatartotta.

Várd meg amíg megint elmennek.

Megjegyezték,hogy hol van a fészek és továbbmentek. De a medvének nem volt nyugta,mindenképpen szerette volna látni a

kastélyt,s nemsokára megint odacammogott. A király és a királyné éppen akkor repültek ki. A medve bekukucskált a fészekbe és

vagy hat fiókát látott benne.

Hát ez a királyi kastély?- Kérdezte nagy mérgesen. - Hiszen ez egy nyomorúságos viskó!És ti királyi gyermekek vagytok?

Közönséges kölykek!

Meghallották ezt az ökörszemfiókák és rettenetesen kiabálni kezdtek:

Mi nem vagyunk közönséges kölykek! Ezért meglakolsz, medvekoma!

A medve megszeppent és visszament a barlangjába. Nemsokára hazajött megint a király és a királyné,eleséget hoztak a

fiókáknak,de azok nem nyúltak az étel után. Azt mondták,hogy még csak egy légy combocskához sem nyúlnak,ha éhen halnak, akkor

sem,amíg be nem bizonyítják a medvének,hogy ők nem közönséges kölykek. És elmondták, hogy mit mondott a medve nekik.

Azt mondta az édesanyjuk:

Ne búsuljatok fiókáim!Majd eligazítjuk mi a dolgot és megtanítjuk móresre medvekomát!

Elmentek a medve barlangja elé és bekiabálták:

Vén dörmögő,miért szidalmaztad a gyermekeinket?Ezért meglakolsz,véres háborút indítunk ellened!

És megizenték a medvének a háborút.

A medve azonnal hadba szólította az összes négylábú állatot:az ökröt,a szamarat,a nyulat,az őzet és mindent,ami a földön

élt. Az ökörszem pedig hadba szólította az összes repülőt,nemcsak a madarakat,hanem minden bogarat, legyet,szúnyogot,méhet

és darazsat.

Közöttük legravaszabb volt a szúnyog. Ide-oda surrogott az erdőben,s végül letelepedett egy fa levelére,ami alatt éppen a

vezérkar tanácskozott.

A medve maga elé hívatta a rókát és azt mondta:

Mivel az állatok között te vagy a legravaszabb,légy te a vezér és vezess minket.

Jól van-szólt a róka-,de milyen jelben állapodjunk meg?

Erre nem mondott senki semmit. Végre a róka azt mondta:

- Az én farkam jó hosszú, lompos. Mikor a farkamat magasra emelem, azt jelenti,hogy minden jól van és akkor nyomuljatok

előre De ha behúzom,akkor baj van, szaladjatok,amerre láttok.

Ahogy a szúnyog ezt meghallotta,visszarepült és mindent elmondott az ökörszemnek.

Mikor felvirradt a csata napja,a négylábúak rettenetes robajjal törtettek elő az erdőből,hogy a föld is rengett bele. Az

ökörszem a seregével szembe repült velük,hogy csak úgy surrogott-csattogott a levegő. Egymásnak rohant a két sereg. Az

ökörszem elsőnek a darazsat küldte,hogy szálljon a róka farka alá és jól szurkálja össze.

Úgy is történt. A róka az első szúrást vitézül tűrte és még magasabbra emelte a farkát,de a második szúrásnál megijedt és

egy kicsit lehúzta. A harmadik szúrást már nem bírta, üvölteni kezdett és a farkát a lába közé kapta.

Mikor az állatok ezt meglátták,azt hitték,hogy minden elveszett és szaladni kezdtek,mindegyik a maga odújába. A madarak

megnyerték a csatát.

Az ökörszem és a felesége hazarepültek és már messziről kiabálták a gyermekeiknek,hogy megnyerték a csatát. De a fiókák azt

mondták,hogy ők addig nem örülnek,amíg a medve oda nem jön és bocsánatot nem kér.

Az ökörszem erre a medve barlangjához repült és bekiáltott:

- Dirmegő- dörmögő vén mackó,gyere és kérj bocsánatot a gyermekeimtől,mert különben összetörlek!

Az odacammogott és nagy alázatosan bocsánatot kért. Most már az ökörszemfiókák is meg voltak elégedve. Vígan

ettek- ittak,reggelig vigadoztak.

Így volt, vége volt,mese volt!

 

A róka, meg a medve a keresztelőben

 

Összebeszélt a róka a medvével hogy keresztelőbe mennek a róka sógorához,mert éppen most lettek meg a kölykei.

–De a keresztelőbe nem mehetünk üres kézzel,róka koma!

–Nem hát. Először szerezni kell egy libát,vagy tyúkot!

–Melyikünk menjen előbb?

–Eredj Te,hozzál vagy libát,vagy tyúkot,amelyikhez jobban hozzájutsz. Aztán én megyek el.

A medve fogta magát,elment szépen a falu felé. Sikerült is fognia egy libát és vitte a szájában. Az erdő szélén megörült a

róka,mikor meglátta a medvét a szép hízott jószággal.

„Nem is olyan ügyetlen állat ez a medve”–gondolta.

Amikor melléje ért,mindjárt megkérdezte:

–Honnan hozod a libát,medve koma?

A medve jól kitátotta a száját,úgy felelt:

–Bárnából!

Persze hogy kitátotta a száját,mert másként nem tudta volna mondani. A liba kiesett a szájából,a róka meg gyorsan

odaugrott,felkapta,elfutott vele a sűrűbe,felhabzsolta azon nyomban.

A medve egyet gondolt:

„Majd elbánok vele én is,csak találkozzunk még egyszer!”

Össze is találkoztak nem sokára. A medve szemrehányóan mondta:

–Róka koma,elszámolnivalóm van veled. Én beváltottam az ígéretemet,hoztam libát,de most mát te következel.

Elment a róka is a faluba szerencsét próbálni,a medve meg várta az erdő szélén. Nemsokára visszajött a róka egy szép hízott

libával a szájában. A medve úgy érezte itt az alkalom, visszaadja a kölcsönt a rókának,elkapja előle a jóféle

csemegét. Megszólította hát:

–Honnét hozod a libát,róka koma?

De a róka ravasz volt,jól összeszorította a fogát,hogy a liba ki ne essen belőle:

–Szécsényből!

Azt hitte a medve,hogy ő lakmározik,mert kiejti a róka a szájából a libát,de pórul járt megint, mert a róka elfutott,ő

ette meg a finom zsákmányt másodszor is.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.