Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Állatokról szóló japán népmesék

A macskafeleség

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy becsületes parasztember. Egy esős éjszakán kintről kopogást hallott. Kinyitotta az ajtót, és kinézett. Egy bőrig ázott macska emelte fel rá szomorú tekintetét.

- Ni csak, te nem a gazdag ember macskája vagy?? Ó, te szegény, hát elkergetett?

A paraszt ember beengedte a macskát a házba, és enni adott neki. Utána így szólt hozzá kedvesen:

- Bár az én házam szegény, azt a kevés rizst, amim van, szívesen megosztom veled.

Így aztán a macska a földművesnél maradt. Néhány nap elteltével egy reggel, amikor a földre indult, így szólt a parasztember viccelődve a macskához:

- Te, mi lenne ha megőrölnéd a rizst amíg én elleszek?

Későre járt, mire hazaért az egész napi munkából, és ahogy a házához ért, furcsa hangok hallatszódtak ki bentről, ezért bekukucskált.

"Nahát, a macska a malomkövet forgatja!!" - a földműves meglepődve lépett be a házba.

- Ügyes vagy! - mondta és magához ölelte a macskát.

Ezután az ember a rizslisztből, amelyet a macska őrölt neki, finom rizs süteményet készített, melyet megfeleztek, és jócskán belakmároztak belőle. A macska a következő napon és az azt követő napon is őrölt liszttel várta a hazatérő parasztembert. A földműves egyre jobban megszerette a macskát. Reggel együtt keltek este együtt feküdtek, és amikor a macska beteg lett, a parasztember egész éjjel mellette virrasztott. Így teltek múltak a napok, de az egyik este a macska illedelmesen leült, és így szólt:

- Én most zarándokútra megyek Iszébe. Mivel macska formájában nem tudom meghálálni a kedvességedet, ezért asszonnyá fogok változni. Kérlek, várj rám, amíg vissza nem térek!

Már az is elég meglepő volt, hogy a macska tud beszélni, de attól végképp leesett az álla a parasztembernek, hogy elgyalogol egészen Iszéig, és emberré változik. A földműves meg se tudott mukkanni a meglepetéstől, csak szótlanul meredt maga elé. A macska illedelmesen elköszönt, és futásnak eredt a sötét éjszakába. A földműves nem hitt a szemének, azt gondolta álmodik.

De nem álom volt ez, hanem valóság. A macska tényleg elment, a parasztember pedig reggeltől estig várta. Jó pár hónap is eltelt, míg nem megérkezett, és ahogy megígérte, asszonyként tért vissza.

- Mostantól rajtam áll a sor, hogy megháláljam a jóságodat.

A macska ezután a földműves felesége lett és sokat segített neki. A földműves is szerette asszonyát, és boldogan éltek mindketten míg meg nem haltak.

 

Mennyibe kerül a sült hal illata?

 

Egy városka szélén két ember élt egymás szomszédságában: a szegény foltozóvarga meg a gazdag kalmár. A varga egész nap foltozott, kopácsolt, mégsem tudott zöld ágra vergődni, még kenyérre is szűkösen telt neki. A kalmár meg gazdag volt, nem látott szükséget semmiben. Sült halat árult, abból gazdagodott meg. Egész nap sütötte a halat, gyűlt rá a nép, jól megfizették.

A szegény varga, akinek puszta kenyér volt az ebédje, kimódolta, hogyan csaphatja be az éhségét. Déltájban elővette a kenyerét, odaült a szomszéd kerítése tövébe, tört egy darabkát a kenyérből, és szippantott hozzá egy jót a sült hal illatából. Egy falás kenyér, egy szippantás sülthal-illat - úgy érezte a végén, amikor elfogyott a kenyere, hogy jóízű halat is evett a kenyérhez.

Így ebédelgetett jó ideig. Egy nap aztán észrevette a fukar kalmár a szegény varga mesterkedését. Megállt a kerítés előtt, és átkiáltott a vargának:

- Hallod-e! Azt hiszed, hogy ingyen adom a halam illatát? A sült halért pénzt adnak az emberek, hát az illatáért is pénz jár! Minden ebéd után tíz rézpénzt fizetsz eztán, ha nem, börtönbe csukatlak!

Nem szólt a varga semmit, hanem befordult a házba, és beletett egy kis bögrébe néhány rézpénzt.

Visszament a kalmárhoz, és csörgetni kezdte előtte a bögrébe dobott pénzeket. Csörgette egy darabig, aztán így szólt:

- Most már aztán, kalmár uram, nem tartozom semmivel! Megmérgesedett a kalmár, majd megpukkadt dühében.

- Hogyne tartoznál, te akasztófavirág! Dehogyisnem tartozol!

- De hiszen fizettem

- Fizettél? Nekem? Mikor?

- Sült hal illatáért rézpénz csörgése a fizetség. Igaz az én orrom többet kapott, mint a te füled. Ezért, ha úgy gondolod, hogy még adósod vagyok, csörgethetem tovább is.

A kapzsi kalmár megértette, hogy bolonddá tették. Nem kért többet a pénzcsörgésből. Szégyenkezve visszakullogott a boltjába.

 

A szumóssá változott nyestkutya

 

Réges-régen egy tenger melletti hegyen élt egy nyestkutya, aki nagyon szerette a szumó birkózást. Egy napon, amint éppen azt bámulta a hegy tetejéről, hogy hogyan kötnek ki a halászok csónakjaikkal, egy szempillantás alatt szumó birkózó lett belőle. Arra jöttek a halászok hallal megrakodva, mire a szumóssá változott nyestkutya elállta a z útjukat.

- Hé, álljatok ki ellenem! Lássuk ki az erősebb! Ha én nyerek, nekem adjátok az összes halat, amit kifogtatok!

- Miket beszélsz! Jobban tennéd, ha félreállnál! - mondták a halászok, ám a nyestkutya nem tágított.

Mit volt mit tenni, birokra keltek. Csakhogy a szumóssá változott nyestkutya borzasztóan erősnek bizonyult. Volt, akit úgy győzött le, hogy elgáncsolta,volt, akit úgy, hogy átdobta a vállán. Olyan erős volt, hogy a halászok kivétel nélkül vereséget szenvedtek.

- Hát ez könnyen ment! - nevetett a szumóssá változott nyestkutya, majd a megállapodás szerint haza vitte az összes halat. Ettől kezdve a nyestkutya nap mint nap, átváltozott szumóssá, és elnyerte a halászok zsákmányát.

- Mit tegyünk? - tanakodtak nagy gondjukba-bajukba a halászok. -Ha ez így megy tovább, csak a szumós kedvéért járunk el halászni!

Ekkor egy Kin-san nevű fiú feléjük fordult, és így szólt:

- Engedjétek meg, hogy megmérkőzzek vele!

Szavai nagy derültséget váltottak ki, hisz Kin-san sokkal gyengébb volt, mint a többi halász.

- Majd meglátjátok! - mondta Kin-san, azzal fogott egy nagy zsák halat, és elment a helyre, ahol a szumós meg szokott mérkőzni a halászokkal. Rögtön rá is talált a szumósokra.

- Hé, te híres szumó birkózó! Lássuk, ki az erősebb? Ha te nyersz, kapsz egy zsák halat! De mi lesz, ha én nyerek?

- Ugyan már – nevetett a szumós.- de ha netán mégis te nyernél, akkor abbahagyom a szumózást.

- Rendben van, de szavadon foglak! - mondta Kin-san, azzal megrajzolta a kör alakú pályát. Felálltak egymással szemben. Amint a szumó birkózóvá vált nyestkutya leguggolt, Kin-san elkiáltotta magát:

- Én nyertem!

- Micsoda? Hisz még el se kezdtük! - horkant fel a szumó birkózóvá vált nyestkutya, és felegyenesedett.

Hatalmas puffanással nekiütközött Kin-san testének, és ugyanazzal a mozdulattal a hátára esett. Kin-san ünnepélyesen felemelte a kezét, és nevetve így szólt:

- Én nyertem!

- Ez nem ér! Ez nem ér!- méltatlankodott a szumós.

- Az ígéret szép szó! Abba kell hagynod a birkózást! - mondta nevetve Kin-san.

A szumóssá vált nyestkutya pedig bosszúsan tért vissza a hegyekbe, és úgy hírlik, hogy soha többé nem került elő.

 

Békakirándulás

 

Valamikor réges-régen élt Kiotóban egy béka. Napjai békésen folytak, a fővárosban nagy tekintélynek örvendett, csak az bántotta, hogy még sohasem látta Osakát, Japán második leghíresebb városát. Egyszer aztán elhatározta, hogy útra kel, megnézi a várost, melyről már annyit hallott. Osaka és Kiotó között félúton hatalmas hegy emelkedik. No, a kiotói béka megy, megy egyre feljebb a hegyen. Mikor holtfáradtan a tetőre érkezik, látja ám, hogy túlsó oldalról egy másik béka kapaszkodik nagy lihegve a hegytetőre. A kimerültségtől jó ideig nem jutott szóhoz sem az egyik, sem a másik. Mikor végre kifújták magukat, a kiotói béka így szólt:

- Ahogy látom, kegyelmed nagy kirándulásra indult. Ugyan merre vezet az útja?

- Osakában lakom, kérem - válaszolta a másik béka, - s minthogy még sohasem láttam Kiotót, most végre szeretném megnézni. S Ön vajon hova, merre?

- Én meg éppen Osakába akarok ellátogatni. Különben kiotói vagyok.

Erre szépen elmondták egymásnak, ki merre, hogyan jött, s csüggedten állapították meg, hogy még csak a fele-fele utat járták meg.

Egy ideig némán keseregtek, aztán így szólt az osakai béka:

- Úgy vélem, hogy holtra fárasztjuk magunkat mindketten, s mégsem érünk oda, ahova indultunk. Éppen most vagyunk utunk legmagasabb pontján. Minek fáradnánk tovább? Innen is megnézhetjük Osakát is, Kiotót is.

- Pompás ötlet! - helyeselte a kiotói béka. No erre mindketten hátsó lábukra álltak, a mellsővel meg egymást támogatták, s ámuldozva nézték az alattuk elterülő várost.

Hosszas nézelődés után felkiáltott ám az osakai béka:

- Ejnye, hiszen Kiotó éppen olyan, mint Osaka!

Felkiált erre a másik:

- Osaka semmiben sem különbözik Kiotótól!

Eszükbe sem jutott, hogy beszélgetés közben megfordultak, s mikor felágaskodtak, egyikük is, másikuk is azt a várost nézte, ahonnan elindult!

Elégedetten, megnyugodva tértek haza mindketten.

 

A róka meg a borz

 

Egy sűrű erdőben, annak is a legsűrűbb sűrűjében élt egy róka meg egy borz. Szomszédok voltak; jó kenyeres pajtások. Vígan éltek, bút-bajt nem ismertek, vadászgattak, nem láttak szükséget semmiben. Egy nap aztán nagy baj szakadt rájuk. Vadászok lepték meg az erdőt, egész nap ropogott a puska, csaholtak a kutyák. Menekültek az állatok az erdőből, ki amerre látott. Csak a róka meg a borz nem mozdult. Mindegyik meglapult az odvában, a vackán, várta, hogy elmúljék a veszedelem.

El is múlt. De a két cimborára keserves idők következtek. Egy fia állat se maradt az erdőben, se egér, se madár, de még egy szúnyog se, amiből eltengődhettek volna. Fölkopott az álluk, majd éhen vesztek.

Azt mondta egy nap a róka:

- Segítek én a bajunkon. Bízd csak rám! Tettesd magad halottnak!

Azzal felöltözött vadásznak, puskát a vállára, tarisznyát a hátára. Fogta a borzot, beledugta a tarisznyájába, és elindult a városba.

Inalt, loholt, míg csak a városbeli szűcs boltjához nem ért. Betoppant hozzá nagy hetykén:

- Vedd meg ezt a borzot! Olyan a bundája, hogy száz esztendőben egy ha akad ilyen. Tíz ezüstért odaadom.

Nem sokat alkudozott a szűcs, látta, hogy csakugyan szép a borz bundája. Megadta érte a tíz ezüstöt. A róka ledobta a borzot a sarokba, és továbbállt.

Végigjárta a bazársort, megrakta a tarisznyáját minden jóval, tehette, volt miből. Aztán hazafutott az erdőbe, és várta a borzot.

A borznak is volt ám magához való esze! Amikor a szűcs este becsukta a boltját, kapta magát, kibújt egy résen, és futott, ahogy az inai bírták. Belőle aztán nem varr bundát a szűcs!

Odahaza, az erdőben jól belakomáztak, édeset aludtak utána, úgy éltek egy jó darabig, mint a kiskirályok. Aztán amikor fogytán volt az eleségük, a ravasz róka megint tarisznyájába dugta a borzot, és ment vele egy másik szűcshöz.

Így éltek, a róka ravaszságából meg a borz ügyességéből, míg csak meg nem haltak.

Az öszvércsikó, a róka meg a farkas

 

A veréb barátsága

 

Egy paraszt törött szárnyú verebet talált. Felvette, hazavitte, és szeretettel ápolta, bár a felesége a szemére hányta, hogy túl sok időt fecsérel rá.

A kis veréb néhány nap múlva meggyógyult, és mivel nem akarta, hogy az ember állandóan veszekedjen miatta a feleségével, hazarepült a fészkébe. A paraszt, amikor észrevette, hogy a madár eltűnt, nagyon elkeseredett, és a keresésére indult. Meg is találta, mire az egész verébcsalád ünneplésben tört ki, megköszönve a gondos ápolást. Egy ládikót ajándékoztak neki, de a lelkére kötötték, hogy ki ne nyissa, mielőtt hazaér. Hát, uramfia, a ládikó teli volt értékes drágakövekkel! A feleség úgy gondolta, neki is jár jutalom, így ő is elment a verebekhez. Kapott is tőlük egy hatalmas ládát, de ebben nem kincs volt, nem ám! Kis ördögöcskék hemzsegtek benne, s alighogy az asszony kinyitotta a fedelet, ráugrottak és elüldözték. A parasztember, miután egyedül maradt, elköltözött a verebek országába, kunyhót ácsolt magának, amelyet a madarak tarkabarka virágokkal díszítettek, s máig is ott él, ha meg nem halt.

 

Az ostoba és a furfangos

 

Élt egyszer két testvér: Dankuró és Takuró. Dankuró, az idősebbik, gazdag volt, de ostoba; Takuró, a fiatalabbik, szegény volt, de furfangos.

Takuró egyszer a tűzön felejtette a teásfazekat, úgyhogy a víz a kelleténél hevesebben forrt, fogta hát az edényt, letette a padlóra, hogy a forrás csillapodjék egy kicsit. Ebben a pillanatban lépett be Dankuró, aki látogatóba jött, és elhűlve nézett a fazék vízre, amely szemmel láthatólag tűz nélkül forrt. 

- Úgy látszik, te egy csodaüst boldog tulajdonosa vagy - mondta Dankuró -, amely tűz nélkül is főz és forral!

- Ó, igen - felelte Takuró -, éppen most kaptam. Ehhez nem kell tűz. Rendkívül drága és csodálatos szerszám!

- Nem adnád el? - kérdezte mohón Dankuró. - Tíz aranyat adok érte!

Takuró azonnal ráállt a vásárra, és Dankuró hazavitte a fazekat. Otthon megtisztogatta, megtöltötte vízzel, és letette a padlóra. De csak nem akart benne melegedni a víz.

Dühösen ment el újra Dankuró az öccséhez, és a szemére hányta, hogy nem átallotta őt becsapni. Takuró azonban nyugodtan válaszolta:

- Mondd csak, bátyám, nem tisztogattad te meg ezt az üstöt?

- Dehogynem! Persze hogy megtisztogattam!

- No, akkor vége a csodaüstnek! Ha csak egyszer is megtisztogatják, elveszti csodálatos tulajdonságát. Ha nem tisztogattad volna meg, gyönyörűen forrja benne a víz. Látod, milyen ostobaságot cselekedtél!

Más alkalommal Takuró nagy ravaszan két aranyrögöt dobott az istállóba. Jött Dankuró, meglátta az aranyat az istállóban, és megkérdezte:

- Olyan lovad van talán, melynek arany a trágyája?

- Igen. Nagyon értékes állat. Naponta van alatta néhány aranyrög.

- Nem adnád el? Ötven aranyért megveszem! - mondta mohón Dankuró. Létrejött a vásár, Dankuró fizetett, és vitte a lovat. Otthon aztán szép új istállót épített az értékes állatnak, még a padlót is szépen fényezett fából csináltatta. Aztán bekötötte a lovat, és várta, várta az aranyakat. De hiába!

Ismét nagy dühösen állított be az öccséhez, és a szemére hányta álnokságát. Takuró azonban nyugodt hangon kérdezte meg tőle:

- Új istállót építettél a lónak ugye, a padlót pedig szépen fényezett deszkából csináltattad? Pedig ennek a csodálatos állatnak nem szabad padlón állnia, csak a puszta földön. Ha csak egyszer is deszkapadlóra áll, vége a varázserejének! Most már tehát elvesztette csodálatos tulajdonságát, olyan lett, mint akármelyik közönséges ló. Látod, milyen ostobaságot cselekedtél?!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.